Fontos! Most ne kattints ide!

Sokszor mondották, sokszor le is írták, hogy Mikszáth Kálmán az eddigi magyar irodalom legnagyobb regényírója. Az ilyen kijelentés mindig kockázatos, mert a kultúra, a művészet világában nincs hossz- vagy súlymérték, amely első vagy második helyet igazoljon a legnagyobbak között. Hogy ki a nagy író, a nagy költő - azt meg tudom mondani, s indokolhatom, hogy miért mondottam. De hogy az igazi nagyok között melyik a legnagyobb - ez gyakorta ízlés kérdése. És egy ilyen névsorban, mint Jókai Mór, Kemény Zsigmond, Mikszáth Kálmán, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, csak ízlés alapján lehet rangsorolni. De annyi bizonyos, hogy nem lehet oly szűken megszabni a legjobb, legszebb, legjelentékenyebb magyar szépprózairodalom körét, hogy Mikszáth ne a legelsők között foglaljon helyet.

A kisnemesség és a parasztság határvilágából indult. A családban nemesi nagy múlt legendái éltek, de a gyermekkor környezete a palóc és szlovák parasztság volt. Lelke egészével, finom költői hangulatokkal szereti és rajzolja világéletében a paraszti alakokat, nemegyszer idilli, máskor balladai fényben. De magamagát otthon a dzsentrivilágban érzi, és ennek a dzsentrivilágnak senki sem látja oly világosan hibáit, társadalmi parazita voltát, mint ő. Megveti ezt a nemesi világot, de belülről látja: elítéli, de megérti. Ez adja egészen sajátos hangvételét és ábrázolási módját. Nem igazi szatirikus, mert a gúnyosan megbírált alakokban is megmutatja a szeretetre, néha egyenest csodálatra méltót; de a csodálatra méltóban is megmutatja a nevetségeset. Ez igazi ironikus magatartása. Mikszáthra elsősorban az irónia lesz jellemző.

Jogásznak indul, mint oly sokan a kisnemesség körében. Hivatali életet próbál a vármegyénél, mint a kisnemesi jogászok nagy része. De eleve nem való hivatalnoknak. Költő akar lenni, egész ifjan verseket is ír. Meghódítja vármegyei felettesének leányát, és titokban elveszi feleségül. A tekintélyes família indulatosan fordul ellene, mire az ifjú szerelmes házasok otthagyják a megyét, és felköltöznek a fővárosba, amely abban az évben (1873-ban) egyesült Budából, Pestből és Óbudából Budapestté. A kiegyezés első évei ezek, a nagyobb léptű polgárosodás kezdetei Magyarországon, a főváros most indul el az útjára, hogy európai nagyváros legyen. Itt akar Mikszáth író és újságíró lenni. De sokáig hiába. Olyan nyomorban élnek, hogy a fiatalasszony belebetegszik a szegénységbe. Erre Mikszáth kierőszakolja, hogy váljanak el, menjen vissza a szeretett nő a jómódú otthonba. És majd évek múltán, a már országos hírű, jó jövedelmű író újra elmegy leánykérőbe, és akkor már örömmel adják hozzá feleségül egykori feleségét. Olyan ez, mint egy Mikszáth-anekdota. De hát az írók élete gyakorta emlékeztet műveikre, mivelhogy műveiket nem utolsósorban saját életük ihleti.

Érett évtizedeinek egy sajátosan ellentmondásos helyzet az alapja: kormánypárti képviselő, miközben a kormány képviselte úri világ kritikusa. De éppen ezért viselték el néha nagyon is kemény kritikáját: otthon mondotta el, fehér asztal mellett. Mint újságíró halhatatlan karcolatokban leplezte le az úri politikát, de ennek az úri politikának résztvevője volt, a legmagasabb körökben. Korábban még hitt is Tisza Kálmán liberalizmusában, és egy ideig ezt a szeretetteljes érzelmet átvitte az ál liberális önkényúr fiára, Tisza Istvánra is. Közben azonban nyitott szemmel nézett, és belülről még többet láthatott, mint azok, akik kint voltak. Ez a helyzet pedig egyre pesszimistábbá tette. Pesszimizmusában azonban nem húzódott a romantikus eszmények felé, hanem egyre jobban szakított a romantikus eszményekkel, s egyre jobban valósította meg életművében a kritikus realizmust.

Mikszáth életműve a nagyregénytől a röpke novelláig, a Jókai életéről szóló nagy korrajzi műtől a napi karcolatig átfogja a széppróza és a publicisztika minden műfajárnyalatát. Korai művei közt gyakori a történelmi regény, egészen sohase hagy fel vele, legvégső remekműve, A fekete város is az. Ezekben a múltidéző művekben különösen sok a romantikus színezet, de gyakori a kritikus jelenre utalás is. Az akkori jelenben játszódó műveiben is általános jelenség az erős fordulatosság, az anekdotisztikus csattanóra élezettség. Ezt sokan Mikszáth korlátjának tartják, holott ez nem korlát, hanem módszer. Az anekdotisztikus ábrázolás meglepő helyzetben vagy meglepő fordulattal jellemez egy-egy emberi magatartást. A magyar regényirodalom leghagyományosabb ábrázolási módszere a kezdetektől mindmáig, és alighanem éppen Mikszáth a legnagyobb mestere.

Attól kezdve, hogy elérkezett hozzá a siker, jellegzetes alakja volt a hazai irodalomnak és közéletnek. Zömök, testes termete, csáléra álló bajsza, hosszú pipája kedvelt tárgya volt irodalmi és politikai karikatúráknak. Viszonylag fiatalon máris idős bölcsnek tekintették. Nem tartozott körökhöz és irányokhoz. Kormánypárti képviselő létére is távol maradt Gyulaiéktól (Gyulai erősen bírálta is); nyomorgó ifjúként ott ült Reviczkyék körében a kávéházban, de idővel a mást akarókhoz sem volt köze. Jókai mellett ő volt a másik élő halhatatlan. Végső művei későbbiek, mint Ady fellépése, még kortársa Móricznak, de az előbbi korhoz tartozik. Az előbbi korból azonban eleve kinőtt, azaz tovább tartott, mint kortársai, és habár beleélt, nem lett igazi XX. századi író. Ővele vált teljessé a magyar irodalom XIX. százada.

                                                                 Hegedűs Géza  A magyar irodalom arcképcsarnoka

vissza az elejére

Élete:

Kiscsoltói Mikszáth Kálmán (Szklabonya, 1847. január 16. – Budapest, 1910. május 28.) magyar író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, az MTA tagja.

Kisnemesi családba született Szklabonyán (Nógrád vármegye). Ősei felső-magyarországi evangélikus lelkészek voltak. Mikszáth Kálmán édesapja, Mikszáth János szakítva a családi hagyományokkal a "tekintetes ebecki középbirtokos uraság árendás mészárosa és kocsmárosa” lett. Feleségül a nemes farádi Veress Máriát vette. Három gyermekük – Mária, Kálmán, Gyula. A család valószínűleg 1843 után költözhetett Szklabonyára, ahol az apa előbb még mindig a falu kocsmáját és mészárszékét bérelte, később, az 1860-as évek második felében már "gazda" lett. Földjüket közel 100 holdra becsülték és a család jómódját is bizonyította az a tény, hogy két cselédet, juhászt és szolgálólányt is tartottak.

Iskoláit Rimaszombaton, majd Selmecbányán végezte. 1868-ban Pestre került, ahol jogi tanulmányokat folytatott, de diplomát nem szerzett. 1871-ben Mauks Mátyás szolgabírónál Balassagyarmaton szolgabírósági esküdtként helyezkedett el. 1872-ben ügyvédbojtár lett, emellett megpróbálkozott az újságírással is: különböző fővárosi lapok közölték cikkeit, többek között az Igazmondó, Szabad Egyház, Fővárosi Lapok és a Borsszem Jankó.

1873. július 13-án feleségül vette Mauks Mátyás leányát, Mauks Ilona Máriát. Még ebben az évben meghaltak szülei, s ő feleségével együtt a fővárosba költözött. Nagy nyomorban éltek. Mikszáth el akart válni, mert azt gondolta, hogy rendes jövedelem nélkül nem méltó a feleségéhez. Az asszony azonban nem akart válni így az író azt hazudta, hogy mást szeret. 1878-ban váltak el.

Írói pályája nehezen indult, mivel stílusa, eredetisége elütött korának megszokott normáitól, ezért a szerkesztők műveiből sok részt egyszerűen kihúztak. 1874-ben jelent meg első önálló műve két kötetben, az „Elbeszélések”, de a kötet nem kapott komolyabb figyelmet. Pár évig különböző napilapoknál dolgozott, de a sikertelenség miatt elkeseredve 1878-ban Szegedre ment, és a Szegedi Naplónál helyezkedett el, mint újságíró. Ott aratta első írói sikereit: az 1879-es szegedi nagy árvíz és az ezután következő királyi biztosi korszak hálás témákkal szolgált neki.

1881-ben visszatért Budapestre, ahol az Ország-Világ c. lap segédszerkesztője lett, majd a Pesti Hírlaphoz került. Eleinte néhány mellékesebb rovatot vezetett, de alig fél év múlva Jókai Mór mellett az egyik legkedveltebb szerző és humorista lett.

1881-ben a Petőfi Társaság, 1882. február 8-án a Kisfaludy Társaság választotta tagjának, 1889. május 3-án pedig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett.

Az irodalmi sikert hamarosan magánéleti és politikai sikerek is követték: 1882-ben ismét megkérte volt felesége, Mauks Ilona kezét, s még ez év december 31-én ismét összeházasodtak. A házasságból három fia született: Kálmán, János és Albert. 1887-től élete végéig országgyűlési képviselő volt.

1897-ben saját lap kiadásával próbálkozott, ez volt a rövid életű Országos Hírlap. 1903-tól Az Újság főmunkatársaként dolgozott. 1907-ben összegyűjtött munkáiért a Magyar Tudományos Akadémia nagy-jutalommal tüntette ki. 1910-ben még megünnepelték írói pályafutásának negyvenedik évfordulóját, ezután Máramarosszigetre utazott, s visszatérte után néhány nap múlva meghalt. Utolsó munkája, A fekete város  1911-es megjelenését már nem érte meg.

Munkássága, pályája, világképe

Írói nagyságát nem regényei fémjelzik, inkább kisebb terjedelmű alkotásai: novellái, karcolatai, rajzai, elbeszélései és kisregényei a legjelentősebbek.

Jellemző Mikszáth műveire az éles megfigyelőképesség. Megfosztja az elbeszélést az eszményítéstől, retorikától és pátosztól. Nem táplál illúziókat. Nem ábrázolja a teljes társadalmat. Nem kedveli az árnyalt, elmélyült lélektani elemzést. A fordulatos történet, furcsa kaland érdekli. Áradó mesélőkedv és kitérők jellemzik, nem tud ellentmondani az érdekességeknek. Előadásmódjában uralkodnak az élőszóbeli műformák. Ez adja az elbeszélés közvetlenségét. A nosztalgikus, elégikus, ironikus és humoros hangnem keveredik a műveiben. Jellemzőek az elhallgatások, a balladás sejtések, mivel sok babonát és hiedelmet dolgoz bele műveibe. Megtalálható az elbeszéléseiben a bűn–bűnhődés motívuma. Mikszáth világának társadalmilag három rétege van, és mindegyikben más és más hangnemet üt meg: a legjobban sikerült figurái a parasztok. A második réteg a kisvárosi polgárok, a különcök. A dzsentrik is megtalálhatók a műveiben, ez az a réteg, ami leginkább foglalkoztatja.

A dzsentri: Az összes réteg közül leginkább a dzsentri, a középnemesség foglalkoztatja. A reformkorban, illetve a szabadságharcban játszott szerepe folytán ez az a réteg, mely leghitelesebben vezethetné az országot. A passzív ellenállás, illetve az önkényuralom ezt a réteget lehetetlenítette el legjobban. Az újrapolgárosodó Magyarországon tőke híján az adminisztrációban kaphattak helyet, s ebből fakad ellentmondásos szerepük is. Mikszáth viszonya kettős a dzsentrihez. A polgárosodó Magyarországon egy élhető kultúra és életforma hordozói, ellentétben a polgári világ racionális és merkantil szemléletével, életvitelének egyhangú szürkeségével. Szatirikusan ábrázolja viszont azt az igyekezetet, ahogy a történelem fordultán is felszínen akarnak maradni, fogyó erkölcsi és még kevesebb anyagi tőkéjükkel. A mikszáthi világlátás kettősségéből (“Más szemével másként is lehet látni”) fakad a többi társadalmi réteg megítélése is.

Egy sajátos mikszáthi hőstípus: a megkésett ember, a Don Quijote-szerű alak:
A XIX. századi irodalom sajátos és meghatározó hőse az időből kiesett ember, a felesleges ember, a modern Don Quijote. Elméleti szinten a hőstípus megjelenését és értékelését Turgenyev fogalmazta meg ‘Hamlet és Don Quijote’ című tanulmányában. Az európai kultúrtörténet és emberfelfogás egyik legfőbb megtestesítője Hamlet helyett Don Quijote-t állítja követendő példának. Don Quijote a meditáció helyett a cselekvést választja. A megkésett hősök a magyar irodalomban: az öreg Toldi, Hübele Balázs (Arany László: A délibábok hőse című verses regény), és Mikszáth alakjai tartoznak ebbe a sorba: Pongrác gróf, Görgey alispán, Zrínyi Miklós reinkarnációja. Közös jellemzőjük, hogy nem fogadják el a második világ, az indusztria, a haszonelvűség, a technokrácia törvényeit. Feleslegesnek és nevetségesnek mutatkoznak a polgári társadalomban, s Mikszáth szatirikusan ábrázolja téblábolásukat. Nem kérdőjelezi meg viszont Mikszáth a különcök által vallott erkölcsi- és életelveket: tisztesség, becsület, erkölcs, helytállás. A szatirikus látásmódhoz ezért az elégikus felhang is társul.

Parasztábrázolása: A csendes líraiság és a szelíd humor jellemző. A népmesékből, balladákból sokat merített, ez alakította ki a stílusát, az úgynevezett asztali beszélgetéseket. Történeteiben igyekszik tompítani a tragikus események élét. Meg akarja győzni az olvasót arról, hogyha az élet úgy hozza, a legegyszerűbb emberből is erkölcsi nagyság válhat. Novelláiban a természet együtt él és lélegzik az emberi sorsokkal, az érzelmek előképét vagy utórezgéseit mutatja be. A táj gyakran főszereplővé lép elő, az ember bizalmasa, gyakran értelmezi, kommentálja az eseményeket. Néha beavatkozik az emberek életébe, mint büntető hatalom. A falusi idillek mélyén gyakran nyugtalanító tragédia rejlik. A paraszti életet azonban nemesi szemmel látja, ezért óvakodik a naturalista eszközöktől, a hétköznapi gondok nem jutnak el hozzá. Mikszáth Kálmán Móriczcal ellentétben nem reálisan festi meg a parasztsorsot, hanem kívülállóként.

A realista próza:

A 18-19. század fordulója körül világképet formáló történelmi események zajlottak le (a francia forradalom, ipari forradalom, polgári átalakulás). A művészet terén mindezek a küzdelmek elsősorban a romantikában csapódtak le. A 19. század első felében kialakult a század másik meghatározó művészeti irányzata a realizmus.

A típus a hitelesség igényéből következően egyedi vonásokkal is rendelkezik, de fontosabb, hogy általános tulajdonságokat hordoz. Ellenpontja a különc, illetve az átlagember. A 19. századi nagyrealizmus lényege: a polgári művész feladatául vállalta a társadalmi valóság átfogó, hiteles, objektív ábrázolását, az ellentmondások és hibák feltárását, a társadalmi erőviszonyok és mozgástörvények megvilágítását. A realizmus kerüli az eszményítését és a romantikára jellemző díszítőelemeket, bár a két irányzat jellegzetességei sokszor egy-egy művön belül is találkoznak.

1874-ben adta ki Elbeszélések c. köteteit, melyek még nem hoztak sikert. Az elismerést A tót atyafiak (1881) és A jó palócok (1882) megjelenése hozta meg az író számára.

A további évtizedekben tót és palóc elbeszéléseket írt, de inkább nagyobb terjedelmű novellákat alkotott. Első elbeszéléseiben jelen van a nagyváros nyomorúsága, de már megjelennek későbbi témái is: a nemesség pusztulása, az értékek viszonylagossága. Vonzódott a különcökhöz, s a történetben rejlő konfliktushelyzeteket romantikus módon, hőseinek furcsa viselkedésével oldja fel. Történelmi idilljeiben is elsősorban a múlt hétköznapjait és nem a sorsfordító eseményeket ábrázolja : A beszélő köntös. Sajátos színt képviselnek életművében szatirikus rajzai, karcolatai. Ennek a műfajnak a megjelenése szoros kapcsolatban állt az újságírással. Mikszáth 1882-ben kezdte el a Pesti Hírlap hasábjain az Országgyűlési karcolatok közlését. Ezekben az úri parlament életével, a képviselők elvtelenségével foglalkozott.

A 80-as, 90-es években egyre jobban foglalkoztatták saját kora társadalmi fejlődésének problémái. A korabeli dzsentrit két jellegzetes típusban ábrázolta. Az egyik az úri Don Quijote, aki nem akarja érzékelni az idő múlását, képtelen alkalmazkodni a századvégén kialakuló polgári életformához. Vagyona nélkül is ragaszkodni próbál ősi szokásaihoz. Ehhez a típushoz tartozik A gavallérok és a Beszterce ostroma.

A másik dzsentri típus, melyet az előbbivel szemben ellenszenvesen ábrázol az „úri svihák”. Ez legtöbbször erkölcsileg lezüllött, léha szélhámos, aki semmiféle munkára nem hajlandó, érdekházassággal szeretne hozományra szert tenni. Ehhez a típushoz tartozik a Két választás Magyarországon és A Noszty fiú esete Tóth Marival.

Történelmi regényei a Különös házasság és A fekete város. Ezekben Mikszáth keserűen vetíti vissza a múltba a nemesség és a polgárság ellentétét. Mindkét oldalt bíráló szemmel nézi. Utolsó évtizedeiben írt novelláira jellemző az elégikus hangnem.

Művészete különböző megközelítésből, nézőpontból

Művei:

A tót atyafiak, A jó palócok
Sikerének oka nem maga a paraszttematika, hiszen a népiesség már a XVIII. század óta jelen van a magyar irodalomban. Mikszáth a természeti közegben élő emberek világát ábrázolja.
Mikszáth hősei több szempontból is határhelyzetben élnek:
- A tót és palóc kisebbségek helyzetét vizsgálja a történelmi Magyarországon.
- Ez a közösség a természetes létállapot és a civilizáció (polgári világ) határmezsgyéjén él. Ebből adódik a konfliktushelyzet is: a szereplők természetes erkölcsiségű, panteisztikus zárt világába betör a civilizáció, és kérdésessé teszi az addigi egyértelmű léthelyzetet. A kihívásokra a természeti közegben élő szereplőknek válaszolniuk kell, s többnyire elbuknak a próbatételen.
- Erőteljes helyi színekkel festi le a történeteket, a szereplők a legalapvetőbb emberi magatartás-formák megtestesítői és átélői (pl. Az a fekete folt - a csábítás, kísértés ősi toposzára épül; A néhai bárány - az igazságkeresés különböző módozatait vizsgálja; Hová lett Gál Magda? - a szerelmi bukás lélektani fokozatait boncolja; Bede Anna tartozása - a bűn és igazságszolgáltatás kérdéskörét elemzi).

Összetett beszédmód és stílus jellemzi a novellákat és elbeszéléseket. Az adomázó-anekdotázó, a történettől látszólag elkalandozó, az olvasóval közvetlen kapcsolatot tartó narrációt (elbeszélésmódot) rendkívül feszes retorikai szerkezet tartja össze. Gyakori az általános érvényű népi bölcsességgel való indítás, majd ennek konkretizálása, az egyedi esetre való lebontása történik meg.

A tót atyafiak  novellák (1881)

4 hosszabb novellát tartalmaz: Az aranykisasszony, Jasztrabék pusztulása, és a kötet két rokon novellája:  Az a fekete folt, Lapaj,a híres dudás. Távolról közelít a tulajdonképpeni témához, a meglepetést kiváltó eseményhez. A bevezetésben tolmácsolt népítéletet megváltoztatja a második egység történése: a nép mellőzött, hallgatag fiai egyáltalán nem olyanok, amilyennek kívülről látszanak.

Az a fekete folt Elbeszélésmódjára jellemző a drámaiság, a balladákkal rokon. Meglepően hosszú bevezetés után elgondolkodtató a bonyodalom, s a befejezés nyitva marad, mint a főszereplő sorsa is. Az olvasóra van bízva a történet továbbgondolása. A főszereplő a brezinai bacsa, Olej Tamás. A bacsa szó igazából számadó juhászt jelent. A bacsa a saját szemszögéből korlátlan úr, akinek csak az Isten, a herceg Taláry és a tekintetes vármegye parancsol. Olej legfőbb értéknek a juhokat tekinti. A nyájat a pénznél is előbbre helyezi. Olej Tamás lelki rajzát úgy ismerjük meg, hogy az író a jelenből indítja a történetet, és fokozatosan vált múlt időre. A kívülállók, a falubeliek érzéketlen, nyers embernek ismerik Olej Tamást, aki nem panaszkodik, az üresség jelzi mély fájdalmát, amit a felesége elveszítése okozott neki évekkel azelőtt. A látszat és a valóság között óriási különbség van: Olej érző, szenvedő ember. A többi szereplő megismertetésével szinte nem is foglalkozik az író.  A bonyodalom Taláry herceg megjelenésével kezdődik, aki megismerkedik a bacsa lányával, Anikával. Meg akarja venni a lányt. Az apának a brezinai akol minden birkáját ajánlja Anikáért. Az alku egyre mélyebb válságba sodorja Olej Tamást. Mire hosszas vívódás után nemet üzen a hercegnek, már késő, Anika eltűntéről csak a friss keréknyomok árulkodnak. Olej azzal bünteti önmagát, hogy felgyújtja a számára legnagyobb értéket, az akolt, majd eltűnik az erdőben. A tűz helyén marad az a fekete folt, amire már a címben utal, és ezzel már a mű elején a jövőt jelzi Mikszáth. A novella elején azért olyan hosszadalmas a nyáj bemutatása, hogy a végén jobban tudjuk érzékelni Olej Tamás önmagára kirótt büntetésének nagyságát.

A néhai bárány Bodokon az emberek harangszóval űzik el a készülő vihart. Csak a Bágy vize árad ki, mindenki a partra siet. Az áradásban eltűnik Baló Ágnes kelengyés ládája, és a jellegzetes foltokkal rendelkező Cukri bárány. Sós Pál tisztviselő házánál látták utoljára, de őt csak a háta mögött merik lopással gyanúsítani az emberek. Elindul a pletyka Bodokon, és Baló Mihály átkutatja Sós Pál házát, de nem talál semmit. Ágnes is keresi a kelengyéjét, de megbetegszik. Végül a legkisebb lány, Baló Borcsa oldja meg a problémát. Odafut a szép, új ködmönt viselő Sós Pálhoz, és visszaköveteli báránykáját. Sósról Istenre való esküvés közben esik le a ködmön, így tűnik fel a belsejében a két barna folt: Cukri ismertető jele. Így lepleződik le a hazug tolvaj Sós Pál.

Bede Anna tartozása Az egész történet egy villanás az életből, ám mégis remekül tükrözi a magyar paraszti család sorsát. Bede Anna nem sokkal azelőtt halt meg, hogy a végzés megérkezett, miszerint fél évet kell letöltenie a fogdában. Annak érdekén, hogy senki ne vethesse a szemére, hogy adósa maradt, a húga eljött letölteni a börtönbüntetését. A mogorva bíró - aki mindvégig arctalan marad a novellában - sem állhatja meg könnyek nélkül, mikor kiderül, hogy Bede Anna helyett húga, Erzsi jött el. A bíró - akit ezidáig talán soha nem érdekeltek elitéltjei - most csodálattal teli megdöbbenéssel néz a lányra, mintha nem hinné, hogy ilyen naiv és tiszta emberek is léteznek még. Érzi, hogy a lány nem értené meg a büntetés leülésének megtiltását, ezért azt hazudja, miszerint rossz végzést küldtek el hozzájuk. Erzsi ezt úgy fogadja, mintha régtől tudta volna, hogy nővére ártatlan. Mégsem az emberségéről tanúbizonyságot tevő bíró alakja magasodik ki előttünk, hanem a lányé, akit a feltétlen törvénytisztelet és a nővére iránt érzett szeretet még a börtön elviselésére is képessé tett volna.

Beszterce ostroma  regény (1895)

A magyar Don Quijote regénye. Mikszáth Beszterce ostroma c. regényének tárgyi alapjául egy képviselőtárs, Pongrácz Károly anekdotája szolgált. Először a Pesti Hírlap közölte folytatásokban, kötetben 1895 novemberében jelent meg. Ebben az időszakban Mikszáth már egyre jobban kiábrándult kora politikájából. Bizonyára ez is közrejátszott abban, hogy a műben a jelent negatívan ábrázolja.

A regényben Pongrácz István, a nedeci vár ura középkori szokások, törvények, erkölcsök szerint él, a XIX.századi jelentől érintetlenül. Az ő zárt világában a nemes érzelmek, az egyenesség, az elvszerűség mellett a feudális jog, az erőszak is érvényesül. A mű döbbenetes végső mondanivalója azonban ebből a szemszögből éppen az, hogy a különc úr konzervált világa mindezzel együtt is magasabb rendű, mint a kinti erkölcsi zűrzavar. A külső valóságban a képmutatás, az önzés és a törtetés, az eszmék anyagias érdekek szerinti felhasználása, megcsúfolása dívik. Pongrácznak végül is vereséget kell szenvednie, el kell tűnnie, de túlkapásai ellenére is az igazi emberi nagyság utolsó képviselője távozik a mű világából.

Még lényegesebb azonban Pongrácz lelki történéseibe Apolka érkezése után betekinteni. Az üde fiatalság, a természetes szépség mélyen megrendíti a nagyon érzékeny grófot, az idős várurat. Eddigi álomvilága mellé egy elemi erejű vonzalom be sem vallott ábrándjai kerülnek. Mikszáth mesterien érzékelteti a szeretetvágy és a kötelességtudat küzdelmét, melyet a hős heroikus erőfeszítéssel leplez el mindenki elől, csaknem mindvégig. Apolka távoztakor azonban megmutatkozik veszteségének nagysága: nélküle képtelen tovább élni, tovább játszani az életét.

A környező nagyvilágban viszont merőben másféle erkölcsök működnek. Van egy lelkiismeretes orvos - ő szegényen hal meg, az ő árván maradt lánya Apolka. Gazdag bátyjait testvérgyűlölet fűti. Apolkát csak egymás felüllicitálása érdekében kényeztetik, majd eltaszítják maguktól. Ők a Trnowszky fivérek. A Behenczy bárók a színészcsapatot is megszégyenítő szólamokra és gesztusokra képesek - valójában mélyen romlottak, cinikusak, az ún. „úri svihák” magatartás képviselői. Szlávok és magyarok egyaránt kisszerű és alantas életet élnek.  

Ilyen körülmények között az igazi emberi kapcsolat és érzelem üdítő színfolt. Annak számít Pongrácz István eszeveszett ragaszkodása Apolkához, és az ő hálás vonzalma István bácsihoz. A gyermekien tiszta Apolka és a halálosan szerelmes Tarnóczy Emil vonzalmának végül győzedelmeskednie kell - Pongrácz összeroppanásához ennek felismerése is hozzájárulhatott.

A szerkezet a Mikszáthra jellemző módon épül fel: lassú hömpölygéssel, ezúttal két teljesen külön szálon indul el, - az első két fejezet térben és időben távol áll egymástól, kerek önálló történetet alkotnak - majd az összetalálkozás után drámaian felgyorsul, a szálak a harmadik fejezetben futnak össze. A negyedik fejezetet nagyhatású, tanulságos végkifejlet zárja, Apolka és Pongrácz története megoldódik.

A négy szerkezeti egység a négy fejezet.

1.Estella: Helyszín: Nedec vára és környéke. Központi szereplők: Pongrácz, Behenczyek; őket Estella fogja össze. Mikszáth részletes jellemrajzot nem ad, anekdotákból és történetekből fűzi össze történetét. Estella a fiatalabb Behenczyvel megszökött Nedecből. Behenczy Károly Nedec várában István grófnak felajánlja „ősi kardját”, s itt kívánja megtalálni szerencséjét.

2.Kedélyes atyafiak: Zsolnán vagyunk, a Trnowszky fivérek története is anekdotákból áll. 3 karriert látunk: György orvos lett, és szegény maradt. A doktor halála után nem hagyott maga után semmit, csak egy 11 éves szőke leánykát, Apollóniát. Péter viasszal és mézzel kereskedett, Gáspár  (fia :Emil) juhokkal foglalkozott, s mindketten megtollasodtak.A város írnokát Klivényi Józsefet nevezték ki Apolka gyámjának. Emil szerelmes lett Apolkába, Péter elzavarja a lányt. Apolka gyámja a züllött írnok azt tervezgeti, hogy áruba bocsátja Apolkát. Behenczy Pálnak próbálja felkínálni, az írnoknak az is megfordult a fejében, hogy elveszi a lányt, aki öngyilkosságba próbál menekülni. Reggel találnak rá ájultan a Vág folyó partján.

Országgyűlési karcolatok   karcolatok (1882-től)

Mikszáth 1882-ben kezdte el a Pesti Hírlap hasábjain az Országgyűlési karcolatok közlését. Ezekben az úri parlament életével, a képviselők elvtelenségével foglalkozott. Pl: A pénzügyminiszter reggelije, Közigazgatási történetek. Karcolataiban felerősödik az ironikus hangnem. A 80-as, 90-es években egyre jobban foglalkoztatták saját kora társadalmi fejlődésének problémái.

A beszélő köntös  történelmi regény (1889)

Kecskemét szabad városában, a török időkben játszódik a regény már-már mesebeli cselekménye. A város átka, gondja függetlensége: a szemben álló ellenséges csapatok –mindkettő - rendszeresen sarcolják. Ezért a városatyák azon törik a fejüket, hogyan lehetne megszabadulni a függetlenségtől, mert így senki nem védi meg őket. Lesták szabómester fiának az az ötlete támad, meg kéne tétetni a várost valamelyik bég székhelyének. Az erre vonatkozó felkéréssel azonnal küldöttséget is indítanak Budára a szultánhoz gazdag ajándékok kíséretében. A szultán bég helyett csak egy köntöst küld nekik. Szépet, pompásat, de mégis csak egy köntöst. Meglepődnek, felháborodnak, kétségbeesnek. Ám a köntösről hamarosan kiderül: nagy a hatalma. Ha egy török megpillantja, minden kérést teljesít. Így valóban felér egy béggel! A csodakaftán törökre gyakorolt hatalma meg is hozza a várt eredményt, Kecskemét virágzik. Aztán jön az ötlet: le kéne másolni a köntöst. Ki más készítené azt, mint idősebb Lesták szabómester?  A munka pompásan sikerül, oly annyira, hogy a hiú szabó sajnál megválni tőle. Bízik tudásában. Ezért inkább a másolatot tartja meg. Tettéért életével fizet, mert a köntösről mégiscsak lemaradt egy titkos jel, így mikor használná, a hatás elmarad. Fia is bajban van: szerelmét lefejezni viszik, mert neki kellett volna  a köntösre vigyáznia. Végül azonban minden jóra fordul: a kuruc csapatok élén az utolsó percben megjelenik Lesták Miska, és megmenti a menyasszonyát.

Szent Péter esernyője  regény (1895)

Film: Bán Frigyes 1958. A regény a szerelem diadalát fogalmazza meg a pénzvágy fölött. A két szálon futó történet két világot rajzol: a glogovai papét és a különc Gregorics Pálét. A pap és faluja meggazdagodását annak az esernyőnek köszönheti, melyet a népek Szent Pétertől eredeztetnek. Az író fricskája, hogy a "csodás" esernyő valójában egy bizarrnak tetsző cselekedet miatt nem hétköznapi: a nyelében rejtette el Gregorics Pál minden pénzét. Tette ezt rajongásig szeretett törvénytelen gyermekéért, szó szerint az ő életét óvta a sóvár rokonságtól. A különc halála megakadályozta, hogy az erkölcsileg jogos örökség a fiúra szálljon. Másképp alakul az esernyő és a benne levő pénz sorsa, mint ahogy az apa eltervezte. S a férfivá serdült gyermek, megsejtve az igazságot, az esernyő nyomába ered. A Szent Péter esernyője bája és derűje teszi, hogy az egyik legolvasottabb regénye ez Mikszáthnak. A mű optimizmusa a szerelem csodatevő erejét példázza. Hiszen a szerelem tényleg legyőzött mindent, még a legnehezebbet is: az emberben rejlő önzést.

Új Zrínyiász  regény (1898)

A századvég értékpusztító mivoltát még inkább kiemeli és kíméletlen gúnnyal tárja fel Mikszáth az Új Zrínyiász c. regényében. Ez már egyértelmű társadalmi és politikai szatíra, melyben a történelmi korok és eszmények szembesítése még direktebbé, s az összhatás még groteszkebbé válik, mint a korábbi regényben a Beszterce ostromában.

Egy tévedés folytán csöppen a századforduló korába a szigetvári hős, ugyanis a történet szerint az Úr eltévesztette az utolsó ítélet időpontját, s feltámadtak a történelem legnagyobb hősei, Zrínyi Miklós és katonái. Mikszáth ötlete valószínűleg azon alapult, hogy a millenniumi ünnepségsorozat idején II. Vilmos német császár Zrínyi Miklós utódainak nevezte a korabeli magyar főurakat. Az Új Zrínyiász-ban az író úgy szembesít történelmi korokat és értékeket, hogy végeredményben a Zrínyit és katonáit lealjasítani képes társadalomról fest szatirikus körképet. Ez a körkép az egykori és a korabeli nemesség értékrendjének ütköztetésén túl az újgazdag, szellemtelen és sznob polgári réteg bemutatásával, Rózerék történetével lesz teljes. Abszolút anakronisztikus és groteszk az, hogy a polgárosodás korában a Rózer család legfőbb vágya a nemesség megvásárlása. Mikszáth leleplezi a kialakulóban lévő magyar polgári réteg szellemi gyökértelenségét, történelmi éleslátásának teljes hiányát,sőt más epizódokban hajmeresztő ostobaságát. Zrínyi Miklós elzüllesztésében bizony nem kis szerep jut a Rózer famíliának. 

A Tisztelt Házról szóló epizódban Mikszáth regénye stílusparódiába csap át, hiszen az akkoriban képviselői tisztséget is ellátó író néven nevezve rendre kifigurázza képviselőtársai modorát, karakterét, stiláris eszközeit, fordulatait. A történet szerint végül a király oldja meg a kínos helyzetet, felismervén minden probléma fő forrását: a két történelmi korszak különbözőségét. Az uralkodó Zrínyiéknek adományozza Vajdahunyad várát, ahol újra a maguk régi szokásai szerint élhetik életüket. Zrínyinek végül alkalma nyílik az újabb hősies cselekedetre: az országba betörő orosz csapatokkal szemben a szigetvári hősök - csakúgy, mint 330 évvel korábban - újra utolsó csepp vérükig harcolnak a hazáért. 

A regény epilógusában újra élesen szembekerül a történelmi hősök önfeláldozó magatartása és az író korának lehúzó aljassága.

vissza az elejére

Film: Gertler Viktor 1960. A dzsentribírálat regénye. A regény témáját egy hírlap szenzációja adta. Egy milliomos bácskai polgár lányát kompromittálja egy dzsentri fiatalember, az apa beleegyezik a házasságba, az esküvő napján a lányát külföldre küldi, a hozományvadász hoppon marad.

A regény tehát egy sikertelen hozományvadászat története a dzsentri hanyatlásának korából, középpontban a Noszty-családdal. Noszty Feri lecsúszott, de előkelő nemesi család fia. A dzsentrik léha életét éli, mint a többi fiatal ebben a korban. Huszártiszt volt, mindenkinek udvarolt, kölcsönökből élt, szenvedélyes kártyás volt, még váltót is hamisított. Ezért a seregből elbocsátják, de apja kimenti a bajból Kopereczki báró segítségével.

Még egyszer találkoznak egy bálon. Előre eltervezik, hogyan fogják Marit kompromittálni, és akkor Tóth Mihály kénytelen lesz Ferihez adni. Útban hazafelé Mari kísérője beteg lesz, így Feri viszi haza a lányt. Az átkelőhely hídja azonban „elbomlik” és így kénytelenek a közeli szanatóriumban megszállni. A látszólag együtt töltött éjszaka kompromittálja Marit. Az apa azonban hajthatatlan maradt: az esküvő napján az anyát a lánnyal nyaralni küldi. Így az érdekházasságból nem lesz semmi. Már minden készen áll, amikor Tóth Mihály bejelenti, hogy a lánya elutazott.

Mikszáth ebben a regényében a maguk kíméletlenségében leplezi le a tényeket. A könyv alaphangja a maró társadalmi szatíra, az író célja a jövő megmutatása. A regény középpontjában Noszty Feri áll, aki a munkának még a gondolatát is elutasítja magától. Könnyelmű, gyengeakaratú fiatalember, aki azonban gondosan ügyel a látszatra. Lenyűgöző modora mögött gátlástalan kalandor rejtőzik. Rideg számítással indul az öreg Tóthoz, s amikor minden kötél szakad, habozás nélkül tenné tönkre Mari életét, jó hírét.

Mikszáth az 1890-es évek elejétől a jelen nagy kérdéseire kereste a választ. A képzelet helyett a megfigyelést tekinti művészete alapjául. A dzsentri osztály halálra van ítélve, idejétmúlt elveivel, életformájával lassan kihull a történelemből. Részvéte, együttérzése felett úrrá lesz a romantikus gúny, fölény. Utolsó éveiben jut el addig, hogy leszámoljon saját társadalmi rétegével, a dzsentrivel. A mű végén Mikszáth Nosztyék megszégyenítésével szolgáltat igazságot.

Különös házasság  regény (1900)

A regény témáját egy reformkori szájhagyomány adta; a dúsgazdag Buttler János gróf és a katolikus pap által teherbe ejtett Dőry Mária kényszerházasságának különös története az aulikus és klerikális (egyházi) erők ellen küzdő, hajdani szabadelvű nemesség között terjedt szájról szájra, egy hosszan húzódó, a 19. század elején zajló botrányos válóper kiszivárgott adatai alapján.

A közvetlen kiváltó ok azonban az 1899-ben létrejött Széll Kálmán-kormány megalkuvásában keresendő. Mikszáth – többek közt – azért írta meg ezt a regényét, hogy rádöbbentse olvasóit a történelem kegyetlen ismétlődésére: az ellenzékkel és a klérussal való elvtelen kibékülés szégyenére, ami saját pártja – a Szabadelvű Párt – ténykedéseihez fűződik.

A regény kezdetén a pataki (Sárospatak) kollégiumból Bornócra igyekszik két diák: gróf Buttler János és barátja, Bernáth Zsigmond. Ám vesztükre megállnak Röszkén, ahol el is töltenek egy napot Dőry báró házában, aki megesketi a két ifjút, hogy visszafelé is benéznek majd hozzá. Buttler és Bernáth ezután hazatér Bornócra, ahol János gróf a szünidő alatt megkéri Horváth Piroska kisasszony kezét, akibe már régóta szerelmes, és a lány is viszontszereti. Az atyai áldást is megkapják, és jövő nyárra kitűzik a lakodalom napját.

Ám a "sors" közbeszól, ugyanis közben megtudjuk, hogy Dőry báró lányának, Máriának a furcsa rosszulléteit a terhesség okozza, és ezért apja fondorlatos, ármányos tervet eszel ki (hiszen akkoriban óriási szégyennek számított lányként gyermeket szülni). Foglyul ejtik a szünidőről visszafelé igyekvő két diákot Dőry házában, és Buttler gróffal erőnek erejével feleségül vetetik Dőry Máriát. Az egyház áldását éppen az a pap mondja ki, aki Máriát teherbe ejtette.

A gróf és családja persze, mélységesen felháborodik az eljáráson, és mindent megtesznek azért, hogy érvénytelenítsék a nem kívánt házasságot. Ám akkoriban ez nem volt egyszerű dolog. Hosszan elhúzódó per veszi kezdetét, amelynek végén - hiába az igazság - az egyház érvényesnek mondja ki a házasságot.

Mikszáth két erő küzdelmét ábrázolja regényében: a nagyurak és nagypapok világa áll az egyik oldalon, s a szálak elvezetnek elzárt papi szemináriumokba, a császári udvarba, a pápai kúriára is. A másik oldalon Buttler János mellett felsorakoznak a Bernáthok, a Fáyhoz hasonló kuruckodó magyar kisurak, a korai polgárságnak olyan különcködő típusai, mint az öreg Horváth; néma társként pedig szeretetével és rokonszenvével ott áll - Tóth uram, a röszkei kocsmáros és Vidonka, a népi ezermester személyében - maga a nép is. Ők az 1810-es években – amikor a regény játszódik -  már a jövő ígéretét, 1848 egykor majd fellobbanó tüzét hordják magukban.

A fekete város  regény (1910)
Posztumusz jelent meg 1911-ben.

A fekete város Mikszáth Kálmán utolsó nagy regénye. 15 fejezetből áll, melyek esetenként különleges „elbeszélő címet” viselnek.

A nagy múltú nemesi családból származó Görgey Pál alispán és Lőcse város bírája kutya-macska barátságban vannak. Egy újévi vadászaton a két földbirtok határán összetalálkozik kettejük vadászcsapata. Ugyanazt a szarvast hajtják, de a szász uraknak kedvezett a szerencse: az állat átmenekült az ő területükre és könnyedén meglőhették. Görgey felismerte a bírót, akivel haragot tartott és épp meg akart fordulni, mikor kutyája Fityke a befagyott Durst patak árkából egy hatalmas tapsifülest ugrasztott ki és utána iramodott a lőcseiek területére. Görgey haragosan füttyentett a vizslának, de az föl se vette. A következő pillanatban két puska dörrent el egyszerre, a bíró (akarva-akaratlan, ez nem derül ki) a kutyát, a fertálymestere ellenben a nyulat terítette le. Görgey erre elsápadt, lekapta a válláról a fegyvert és megcélozta a lőcsei bírót.

Görgey hátat fordított és elhagyta a helyszínt, a szászok pedig tanakodni kezdtek, mitévők legyenek. Azonban, se nem eredtek az alispán után, se segítségért nem siettek a sebesült bíró számára, hanem megragadták őt, és a testtel elkezdtek rohanni az alispáni földek felé. Amerre csak jártak véres nyomot hagytak maguk után a havon, míg a bíró végképp ki nem lehelte a lelkét. Majd kinyilvánították, hogy a vérrel elkerített terület Lőcse város vérrel szerzett területévé változott. Ezt egy Károly Róbert idejéből származó szupplikációra alapozva.

A fejét vesztett városi szenátus, mindezen felül bosszút is esküszik: a megboldogult bíró egyik kezét bebalzsamozzák, hogy majd csak akkor temessék a test mellé, mikor kivégezték Görgeyt. Elkezdődnek a különféle cselfogások, hogy az alispánt Lőcse városába hozva furfanggal, vagy erőszakkal bíróság elé állíthassák. A földszerzők közül választott új bírónak, Nustkorb úrnak, nemcsak a rá váró szereppel kell megbirkóznia, hanem azzal a nem is légből kapott váddal, hogy valójában közös tettükkel ő maga ölte meg az előző bírót, mindezek mellett Görgey sem könnyű ellenfél. Hogy megvédje egyetlen örökösét: Rozálit a szász furfangtól, álnéven Lőcsébe viteti egy nevelőintézetbe, mondván, hogy éppen ott nem fogja senki sem keresni. Rozáli az úton találkozik a hazahívott, eddig idegenben tanuló, fiatal jövőbeni lőcsei szenátorral, Fabrícius Antallal és egymásba szeretnek. Az eddig a világtól elzárva nevelkedett lány sokáig nem érti a történteket, de a falak mögé kerülve minden világossá válik számára.

Eközben zajlik a magyar-osztrák viszály, felfogásban, pártállásban és életvitelben csakúgy szemben áll egymással nemes és városi polgár. Mikszáth remekbeszabott és részletekbe menő képet fest a kor viszonyairól, egy szász város belső berendezkedésétől kezdve-, amely még az öltözködést is szabályozta- a magyar nemesek öntörvényű életmódjáig. Szerepeltet történelmi személyeket, mint Thököly Imre és Esze Tamás. Az olvasó a sokszor humoros, időnként tragédiába váltó kalandokon át szívébe zárja a heves természetű, világszép felesége halála miatt megkeseredett Görgey Pált. Isteni igazságszolgáltatásként mutatja be Nustkorb egész várost sokkoló végzetét, mikor a szász úrra rádől a vadászaton elhunyt bíró szobra.

A cselekményt a mellékszereplők tevékenysége is céltudatosan hajtja előre, szerepük van az elsőre pusztán szórakoztató mellékszálaknak is, mint a szélhámos Bibók nemes, Ljubomirsky lengyel sztratoszta, vagy Quendel úr, az agyafúrt kereskedő története, akinek határtalan népszerűtlensége nélkül például nem választották volna meg az ifjú Fabriciust bírónak.

Bár a regény végén Görgey sorsa beteljesül, az író nem varrja el teljesen a szálakat, nyitott kérdés marad Görgey leánykájának Rozálinak Fabriciushoz fűződő viszonzott, de immár bizonyára beteljesedhetetlen szerelme…

Mikszáth derűje, előadásának bája elfödi azt a mélységes kiábrándultságot, eszménytelenséget, sőt itt-ott cinizmust, ami a mikszáthi világkép alapja. A nemesi világ gyökereiben megingott már. A becsület már nem azonos a régi egyenességgel, mindenütt tátong a megalkuvás, a becsülettel az új világban minden összeegyeztethető, ha az úri látszat megmarad. Mikszáth nem ítélkezik, inkább nevetségessé teszi a valóságot. Ő emelte európai magaslatra a magyar humort. A régi mesemondó tudatvilágát imitálja. Beleéli magát a közvetlenül a hallgatóhoz szóló mesélő alakjába, az élőszóbeli előadás fordulatait utánozza. Közbeszúrt anekdotákkal, lírai kitérésekkel, az előzményekre vonatkozó utalásokkal, érdekességekkel, ironikus – keserű megjegyzésekkel, megszólításokkal tartja ébren a hallgató figyelmét.

 vissza az elejére